Térjetek meg,
mert közel van a mennyek országa!
(Máté 4,17)


Mit olvassak?



Amikor elkezded keresni Istent, felmerülhet benned az igény a Biblia olvasására. Végül is onnan tudjuk meg, mit akar Isten. Ott van megírva, hogyan lehet örök életünk.

Azonban amikor kezünkbe vesszük a Bibliát, azt látjuk, hogy meglehetősen nagy könyv. A nyomdai formázástól függően általában ezer és kétezer oldal közötti a terjedelme. Ennek az elolvasása elég komoly feladat, és sokan nem tudnak megbirkózni vele.

Adok egy kis segítséget. Az első tanácsom ez: ne az Ószövetséggel kezdd, hanem az Újszövetséget olvasd. A Kereszténységet Jézus vezette be, és az Újszövetség mutatja be, hogyan. Nem kell felvenned a zsidó vallást ahhoz, hogy megismerd Istent és keresztény legyél, úgyhogy az Ószövetséget egyelőre átugorhatod. Annak az elolvasása még ráér.

Az Újszövetség a négy evangéliummal kezdődik. Bár mindegyik szól Istent kereső embereknek is, a négyből kettő inkább. Ezek Márk és Lukács evangéliumai. Az evangéliumok közül Márké a legrövidebb, úgyhogy kezdetnek kiváló olvasmány. Ha Jézus életéről akarsz olvasni, ez egy viszonylag rövid, egyszerű, kiváló kezdet.

A terjedelme mintegy harminc oldal, ami sok könyvben egy fejezetnek felel meg. Itt letölthetsz egy példányt, vagy online is elolvashatod. A Károli fordítás némileg modernített változatát találhatod itt.

Letöltheted a saját gépedre vagy e-olvasóra is. Jó olvasást!


MÁRK EVANGÉLIUMA

„Ettől fogva kezdett Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek királysága!” (Máté 4,17.)
Megtérés
Mucsi Ferenc - 2022.